Oáza International Gastrofestival

a hús nélküli ételek kategóriájában zsűriztem Kamocsán

Szlovákiai legnagyobb gasztronómiai fesztiválja a Kamocsai Oáza Nemzetközi Gasztrofesztivál 2019-ben nagykorú lett, hiszen nem kevesebb, mint 18. alkalommal rendezték meg. A gasztrofeszt helyszínéül szolgáló csodálatos kemping a fesztivál ideje alatt teljesen elvarázsolt édenkertté változik. Amerre mész, finom étel és ital, jó hangulat, kedves és barátságos emberek fogadnak.

A külső szemlélőnek fel sem tűnik a színes kavalkádban, hogy a finomságokat kínáló csapatok közben kiélezett versenyben mérik össze főzőtudományukat. A 2019-es versenyben én is pontoztam, méghozzá a hús nélkül készült ételek kategóriájában. Zsűrinket a cseh származású, Szlovákiában tevékenykedő sztár séf Jaroslav Žídek vezette, aki már hazajár Kamocsára.

Boldog vagyok, hogy a legnagyobb gasztronómiai fesztiválon is kiemelt helyet kapnak a növényi alapú ételek, és a gasztronómia nagyai a vegán, vegetáriuánus ételek elkészítésében is kihívást látnak.

Köszönöm a szervezőknek, hogy részt vehettem zsűritagként, a csapatoknak, hogy szívesen nevezték be édes és sós fogásaikat egyaránt ebbe a kategóriába. Bízom benne, hogy akárcsak Jaro Žídek, és is elmondhatom majd a jövőben, hazajárok Kamocsára.

A nyers zöld ragyogás
riportot készített velem az Új Nő
 - Raw Šéf
Cool-túra INAK
Szabadtéri piknik és előadás
 - Raw Šéf